Comenius

Szent Mihály napi forgatag

Szent Mihály napi forgatag

Szeptember 29-én én tartottuk hagyományos Mihály napi programunkat.



A délelőtti tanítást követően a 4. évfolyam színvonalas előadása és táncbemutatója nyitotta meg programunkat. A műsor és a közös dalolás után ebédeltünk, majd ezután a gyerekek különböző  ügyességi versenyeken vettek részt, ahol fabatkákat szerezhettek. Később ezekből a vásártéren szebbnél szebb, a gyermekek és szülők, nagyszülők által készített portékákat, ajándéktárgyakat vásárolhatták meg. 

A programon természetesen óvodásaink is részt vettek, ők is nagyon sok szép portékát készítettek közösen az óvó nénikkel és a dadus nénikkel. 

A gyerekek a nap folyamán kedvükre csemegézhettek különféle magvakból, gyümölcsökből, melyeket a kedves szülők küldtek nekünk.

Idén sem maradhatott el a kihagyhatatlan finom sajtos perec, melyet a gyerekek nagy örömmel és étvággyal fogyasztottak uzsonnára.

Hálásan köszönjük szülőknek, tanároknak, diákoknak egyaránt, hogy hozzájárultak a program sikerességéhez. Reméljük, hogy még sok ilyen örömteli eseményen tudunk közösen részt venni.

Galéria

Iskolahívogató Nyílt Nap

Nézzetek be hozzánk, hamarosan indul az iskolahívogató!

2025. november 08-án (szombat) meglepetésekkel teli megnyitóval várjuk a leendő elsősöket és szüleiket.

Az iskolahívogató programunk célja, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg iskolánkkal, a leendő tanító nénikkel és bácsikkal, valamint bepillantást nyerjenek az iskolai életbe.

Az iskolahívogató első alkalma ingyenes, de regisztrációhoz között.

REGISZTRÁCIÓS LAP

Részletek és információk

Eseménynaptár

Pályázat

A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola a TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0165 pályázaton 9.400.000 Ft-ot támogatási összeget nyert az "Egészségtudatos diákokért- a székesfehérvári Comeniusban" program megvalósítására.

Erasmus+

A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola az Erasmus+, Rövid futamidejű mobilitási projektek a köznevelési szektorban (KA122-SCH) pályázatán 1735 Euro támogatási összeget nyert az Az óvodai körhinta – Óvodáskorú gyermekek angol nyelvű oktatása projektmegvalósítására.

Fel